Nemzetközi szinten a biostimulátorok régóta ismert termékek, bár pontos definíciójuk mind a mai napig várat magára. Ennek legfőbb oka, hogy jellegük és beltartalmuk alapján sokfélék, a róluk való tudásunk pedig még nem elégséges egy átfogó fogalom megalkotásához. Hazánkban a termésnövelő anyagok közé tartozó termékek közül legújabban a talajkondicionáló-, a növénykondicionáló- és a mikrobiológiai készítményeket sorolják a biostimulátorok közé. A nemzetközi besorolás ennél kissé részletesebb:
• aminosavak és fehérje származékok
• humin- és fulvosavak
• algakivonatok
• mikrobiológiai készítmények
• kisebb csoportok
– növényi kivonatok
– szintetikus stimulánsok
– hasznos nyomelemek (pl. Si, Se, Co, Na, Al, Ti)
A hatásukról általánosságban elmondható, hogy viszonylag kis dózisban történő felhasználásukhoz képest jelentős befolyással vannak a növények élettani folyamataira, például a növekedésre, fejlődésre, a tápanyagfelvételre és –hasznosulásra, illetve javítják azok ellenálló- és regenerálódó képességét Ez teszi érdekessé ezt a termékkört a növényegészség biztosításában a növényvédő szakemberek és növényorvosok számára. Ahhoz azonban, hogy hatékony eszközzé váljanak, tisztában kell lennünk alapvető tulajdonságaikkal, hatásmódjukkal. Emellett fel kell frissíteni ismereteinket a növények élettani folyamatairól és meg kell ismernünk a környezeti hatásokkal (stressz faktorokkal) szembeni válasz reakcióikat.

(A SZ.I.T.A. kifejezi a növények alapvető viselkedési módját is. Mivel mindig az egyensúly fenntartására illetve annak mielőbbi helyreállítására törekszenek, ezért „kiszitálják” a rendelkezésre álló lehetőségekből, alapanyagokból azt, amire szükségük van.)
Mi jellemző az egyes hatásmódokra?
Az irányító típusú biostimulátorok alkalmazásával „elvesszük” a növényektől a befolyásolni kívánt folyamatok feletti kontrol lehetőségét, azaz mi leszünk a főnökök. Parancsot adunk, amit a növénynek végre kell hajtania, ha tetszik, ha nem. Ez minden esetben komolyabb energia/input anyag felhasználással jár, amit a növénynek elő kell állítania vagy fel kell vennie a környezetéből. Ebből következően az irányító típusú biostimulátorok igen látványos hatásúak lehetnek, de csak akkor működnek az elvárt módon, ha a környezeti feltételek (pl. hőmérséklet, víz) és a szükséges alapanyagok (pl. tápelemek) rendelkezésre állnak. Ide soroljuk a hormonokat tartalmazó anyagokat, például az alga kivonatokat.
 

Az aktiváló típusú biostimulátorokhoz tartoznak általában azok, amelyek a növényi szervezet számára „idegenek”, mint pl. a humin- és fulvosavak (ezek a természetben a talajban fordulnak elő), a szintetikus stimulánsok, a hasznos nyomelemek, illetve a növényi- és alga kivonatok azon része, amely az adott növényben nem található meg. Jellemzőjük, hogy a növényi szervezetbe kerülve (válasz)reakciót váltanak ki, azaz aktiválnak bizonyos folyamatokat, mint például enzimek, cukrok, védőfehérjék termelése, sejtfal megvastagodása. A növényi válaszreakció energia befektetéssel és inputanyag felhasználással jár, bár ennek mértéke elmarad az irányító típusnál leírtaktól. A folyamatok irányítása a növény „kezében van”, bár külső kényszer hatására „cselekszik”. Növényvédelmi szempontból fontos szerepük lehet például az indukált szerzett rezisztencia kialakításában.

A szabályzó típusú biostimulátorok a növény irányítása alatt zajló élettani folyamatok intenzitását befolyásolják (erősítik, gátolják), illetve a természetes egyensúly kialakítását segítik. Ide tartoznak például az aminosavak (amelyek a növényi szervezetben eleve szabályzó szerepet is játszanak, ún. jelmolekulák, illetve amfoter tulajdonságuk miatt a kémiai egyensúly kialakítását segítik), a humin- és fulvosavak (szintén amfoter jellegűek és az elektronátadással járó élettani folyamatok – pl. légzés – szabályozásában vesznek részt). Felhasználásuk a növénytől csak minimális mértékű energia- és inputanyag felhasználást igényel, annyit, amennyi az új egyensúly beállításához szükséges. A szabályzó típusú biostimulátorok között találjuk azokat (szabad aminosavak és fulvosavak), amelyek ún. hatásfokozó keláthatással képesek a velük együtt kijuttatott molekulák és elemek levélen keresztüli felvételét javítani. Ez utóbbi tulajdonságuk növényvédelmi jelentősége jelenleg intenzíven kutatott terület (pl. rezisztencia kialakulása elleni védelem).

A támogató típusúak a biostimulátorok „karitatív” tagjai, amelyek úgy segítik az élettani folyamatokat, hogy közben meghagyják a növények irányító szerepét, és felhasználásuk semmilyen plusz energia- vagy inputanyag befektetéssel/felvétellel nem jár. Sőt, mivel a növényi szervezetben természetesen is előforduló anyagokat biztosítanak felhasználásra készen, ezért alkalmazásuk jelentős energia megtakarítást jelent a növénynek. Jellemzőjük, hogy bár hatásuk kevésbé látványos, de a növények alacsony energetikai állapotában egyedüliként alkalmazhatóak például környezeti hatások (stressz) oldására, illetve azok hatékony kezelésére. Irányító típusú biostimulátorokkal együtt alkalmazva segítik a növényt a „parancs” végrehajtásához szükséges anyagok előállításában. Ebbe a csoportba az aktív aminosavak, a mikrobiológiai készítmények és a szervezet-azonos növényi kivonatok tartoznak.

A biostimulátorok hatékonyságával kapcsolatban három fontos alapelvet érdemes szem előtt tartani:
1. Egy biostimulátor akkor leghatékonyabb a növény szempontjából, amikor alkalmazása annak számára HASZNOS. Ez azt jelenti, hogy a termék felhasználása a hatóanyagának, a hatásmódjának, illetve az aktuális növényélettani folyamatok pontos ismeretének függvényében történt. A megfelelő termék a megfelelő problémára felhasználva adja a maximális hatékonyságot. Ha bármelyik ezek közül nem vagy részben teljesül, akkor csökken a hatékonyság.
2. Egy biostimulátor akkor a leghatékonyabb a gazda szempontjából, ha kijuttatása optimális időpontban történt. Ez azt jelenti, ha a felhasználás egy másik termék (pl. gombaölő szer) alkalmazási idejéhez igazítva történik, akkor tudomásul kell venni, hogy a biostimulátortól a számára optimálistól eltérő időpontban való alkalmazás miatt nem várhatunk teljes hatékonyságot.

3. Egy biostimulátor akkor a leghatékonyabb a környezeti hatások szempontjából, ha a növény energetikai állapotához igazított hatásmódú készítményt használjuk. Magyarul huzamosabb stressz hatás után, alacsony energetikai szinten lévő állományban nem irányító, hanem támogató típusú terméket alkalmazunk. Ezzel szemben megfelelő erőnlétben lévő (F.I.T.T.) növény esetében egy erős STOP-stressz után használjunk irányító típusú készítményt. A környezeti feltételek figyelembe vételével azt is előre kell látnunk, hogy mit várhatunk egy kezeléstől.
• Optimális termesztési feltételek (csapadék, hőmérséklet, talaj, tápanyag stb.) megléte esetén a biostimulátor kezelés elvárt hatása a 100%-hoz képest a többlet biztosítása. Ilyen esetben tehát „rápakol” a meglévő alapokra, mert az élettani folyamatok pozitív befolyásolásával hozzásegíti a növényt ahhoz, hogy a helyzetből, a genetikai potenciálból kihozza a maximumot.
• Stresszes, hiányos termesztési feltételek (aszály, belvíz, fagy, talajtömörödés stb.) mellett a megfelelő biostimulátor alkalmazásával a 100%-ból igyekszünk minél többet megmenteni. Ez azt jelenti, hogy nem a növekedés, hanem a veszteség minimalizálása a cél!

A növényvédő szakember, a növényorvos a biostimulátor termékekkel új eszközöket kapott a kezébe akkor, amikor a szélsőséges időjárási jelenségek számának növekedésével, a felhasználható hatóanyagok számának csökkenésével, új károsítók megjelenésével, a rezisztencia problémák növekedésével egyre többet kell bíznia a növény ellenálló-, tűrő- és regenerálódó-képességében. Olyan időszak előtt állunk, amikor az univerzális, „egy-csapásra” megoldások helyett az egyes technológiai elemek finomításával és újak beemelésével lehet majd igazán eredményes gazdálkodást folytatni. A biostimulátor termékek megismerése, a növényélettani ismeretek gyakorlati alkalmazása, a növényegészség erősítése ebben lehet és lesz segítségére a növényvédelemnek.